Hogyan legyünk népszerűek (How to be popular) - 2.fejezet

(Wwwanda írása)

A Nagy Nap augusztus 28. hétfő

Nem tudom elhinni!! Most ezt komolyan gondolták ott a kedves tisztviselők az oktatásügyi minisztériumban, hogy augusztus 28.-ra kerüljön a tanév első napja?? (mert úgymond !!rosszul nézne ki!!,hogy csütörtöki napra esik) Szerintem az,hogy augusztus 28. még rosszabbul néz ki! Fogadjunk,hogy nincs gyerekük...Rövidebb lett a nyaram 2 jelentős nappal! Ilyenkor senkit sem tud érdekelni,hogy hamarabb lesz évvége, hisz az olyan messzi, elérhetetlennek tűnő időpont! Lehet meg sem érjük.. (najó csak poénnak szántam)..
Tehát reggel nem akaródzott fölkelnem- a fene sem gondolta vola, hogy ez lesz életem Nagy Napja (mármint az első,mert az első csókot, esküvőt (feltéve ha hajlandó bárki is elvenni -fenekestül, nem számítom ide)- de drága édesanyám kihajtott az ágyból... Ezek a szülők! Nem tudják elhinni,hogy miért nem akaródzik suliba mennem (Hiába mondom nekik,hogy a normális, átlag gyerekek általában nem szeretnek iskolába járni... koránkelés meg ilyenek ..pfujj -mégha én nem is tarozom teljesen az átlag kategoriába...Egyesek szerint bizonyos tekintetben inkább átlagon aluliba (értsd:a lúzerekébe -véletlenül leöntesz fehér D&G farmerszoknyákat vmi löttyel -súlyos hiba!! nem is gondolnád,hogy életed egy jelentős időszakára nagy befolyással lehet).
Visszatérve a szüleimhez: sajnálom kissé őket.. Nem értik a helyzetem: ők mindig is népszerűek voltak: Apa mondjuk eléggé stréber, "minden versenyt megnyerő", tanárok kedvence típus volt, de társai is szerették (és apám váltig állítja,hogy nem csak azért mert megosztotta velük tudását).. Anya csinos,szép,szőke !!!ponponlány!!! volt.Az ember nem gondolná,hogy egy ilyen későbbi életében könyvesboltot nyit. (Meg azt sem,hogy egyáltalán két ennyire különböző ember,mint a szüleim egyáltalán közös témával rendelkeznek, sőt egymásbaszeretnek, és mitöbb: gyerekük is születik! Bár kitudja.. lehet,hogy pont ilyen érdekes vérkeveredésnek, mutációnak az eredményeképp jönnek ...khm.. különös emberek a világra...Jelenesetben én.
Fél nyolcra jött Jason értem az elmúlt szülinapjára kapott,imádott, afenetudjamilyenmárkájú autójával.. Szinte ő az egyetlen barátom, A fő összekötő kapocs valószínűleg a lúzerségünk -pedig az ő szülei orvosok,menők, gazdagok úszómedencés házuk van,de úgy látszik ez nem mindig elég..Nem szabad másnak lenni.
Szerencsétlenségünk mellett mindketten kissé csodabogarak vagyunk -hiszen ő is focizás helyett inkább bélyeget gyűjt- !!Ez nem vicc!! Komolyan ez a hobbija! Most képzeljétek el, ha lesz egy lány aki tetszik neki, és majd előjön azzal a szöveggel, hogy "megmutassam a bélyeggyűjteményem?" Kész röhej. (Egészen régiek is vannak a birtokában, jó sokat érő több100 éves is akad...Nem olyan olcsó mulatság ez.). Én személy szerint inkább rajzolok (meg néha elkényszerítem magam futni -ha meg akarom előzni a Fenéknövekedést..-vagy karácsony után pl. éppenséggel visszafordítani).
-Én a világért sem szeretnék közéjük tartozni! Sivárak, sekélyesek, csak a külsőségből áll az életük! Mi egy jóval magasabb szellemi szinten mozgunk náluk, és ezt nem bírják felfogni,és inkább ösztönszerűen kitaszítanak. De én tökéletesen boldog vagyok így!
Amikor Jason elszaval egyehhez hasonló monológot, úgy érzem csak saját magát, /meg engem/ szeretné bíztatgatni, hisz mikor nyálcsorgatva bámulja Laurent, akkor valahogy nem tudom elhinni amit mond...
Ma még azt is hozzáteszi:
- Hátha idén más lesz...- Nos, a szombatból kiindulva én nem hiszem..

Szépen begurultunk a suliba (kb. mint a Los Angeles-i tündérmesében -Jason még hasonlít is Austinra, csak én nem vagyok éppen egy Hamupipőke Hilary Duff). Befelé menet elhaladtunk ez épület előtt elmaradhatatlan cigarettázó egyének gúnyos pillantásainak kereszttüzében. (Hogy a fene enné meg őket!! Tőlem mérgezzék magukat; az csak nekünk is jó, de miután napi rendszerességgel belefújják az arcomba a füstöt -passzív dohányosként tuti én halok meg tödőrákban és nem ő, amilyen szerencsém van.) A Bloomville Gimi folyosólyán az ügyeletes álompár (nem tudom ki nevezte ki őket azzá,mert hogy én nem értek egyet,az tuti)- Lauren és Daniel (jajjj,hogy miért ilyen cukii?? mármint Dan,és nem Lauren.. és miért NEM tudtak szakítani a nyáron???) vettek szenvedélyes búcsút egymástól -hiszen a kémiaóra és a kegyetlen Mrs. Reed elválasztja őket az elkövetkező 3/4órában! Hát nem szörnyű?!?! Hogy is bírják ki addig egymás nélkül??!? -Asszem hányingerem van -szól Jason,kimondva az én gondolataimat is- remélem kellő hangerővel.
Mondjuk a kémiaóra 45 perce engem is próbára tesz. Mondhatni inkább humán érdeklődésű vagyok.. De persze amennyire Fortuna által kedvelt vagyok (azaz semennyire -legalábbis akkor még ezt hittem), szeretett tanerőnk engem szólított ki (1. NAP!!)
-Steph Landry kisasszony hajtsa végre nekünk a Fehling-reakciót,kérem! -úgy látszik nem csak én ijedtem meg, csak nem egészen ugyanazon okokból.
-Tanárnő,kérem ne Steph-t! ...-itt egészen meglepődtem,hogy milyen jóindulatú ez a Lauren, és már az is megfordult a fejemben,hátha Jasonnak igaza lesz... -Még a végén felrobban és füstszagú lesz a hajam! /-Jaaaaa,ez mindjárt más/
Mindenki röhögött. Én nem. Vörös volt a fejem.
Jajjjj, ez már annnyira hiányzott... :S

***

Ezt a napot is túléltem.. Sikerült annyit kinyögnöm,hogy a Fehling-reakciót nem lehet úgy elrontani,hogy robbanjon,és Moffat kisasszony csak ne féltse a szépen bodorított tincseit (najóó.. a mondat második felét nem mondtam, sőt az elsőt is csak motyogtam).Meg kellett csinálnom,és tényleg nem robbant. Az más dolog, hogy a végén nem megfelelő árnyalatú lett az oldatom.
Sajnos suli után nem mehettem rögtön haza - vágytam már a magányra,hogy rajzolhassak. Olyankor fogom a rajztáblám és kiülök a ház háta mögötti dombra, és olyankor úgy érzem magam,mint Beatrix Potter, vagy mondjuk Emily Bronte (igaz,hogy ő írt és nem rajzolt,de ez mindegy) -meg én biztos vagyok benne,hogy neki volt saját Heathcliff-e,különben hogy tudott volna iylen regényt írni,mint az Üvöltő szelek??) Tehát az a lényeg, hogy én nem írok és nincs Heathcliffem- viszont 1 dombon ülök, és velem is ott van a kutyám, mint vele is volt mindig. Közben hallgatom az MP3 lejátszóm, és énekelgetek. (Hoppá. Most jut eszembe! Talán ezért nézett a múltkor furcsán rám Mr. és Mrs. Kelly,mikor mentem hazafele. Jójó. Nem tudok énekelni. Ééés?)
Na, tehát arra akartam kilyukadni, hogy ma mindenzt nem volt lehetőségem megvalósítani,mert mamámhoz kellett mennem segíteni pakolni, hisz kisebb lakásba akar költözni mióta a nagypapa meghalt. (Most a papa szüleiről van szó.)
Gyanútlanul közeledtem a szép, hófehér tornácos házhoz, és csöngettem. Nagyi ajtót nyitott. Igazából ez a szó nem is illik hozzá, hisz igazán fiatalos: vörösre festett haja van,és a korához és ahhoz képest,hogy otthoni pakolászáshoz készülődünk, igencsak divatosan volt felöltözve. (Most képzelj el egy közel 70 körüli nőt fekete Mango blúzban és farmer miniszoknyában. Mióta hordanak a nagymamák ilyet??) Mondanom sem kell, hogy ő is mindig közkedvelt volt... bizonyos neműek között...khm különösen (a nagyapám szerint túlságosan). Végülis gondolom Nagypapa sem véletlen kapott szívrohamot.. Az a sok féltékenykedés, idegeskedés és stressz...
-Végre itt vagy! Hol voltál eddig,drágám? Mindegy is. Mi ez a ruha rajtad? Kicsit bő,nem gondolod? (könyörgöm- csak dobozokba rakunk cuccokat,nem?) És a hajad! (-jójó! Tegnap tényleg nem volt időm megmosni.) -Na de, fő hogy itt vagy! -Ezalatt én csak hümmögtem, de úgy látszik ő elégedett volt a "válaszokkal". Szereti a saját hangját hallani, gondolom.
-Tehát légy oly szíves és segíts nekem:én itt, te pedig a padláson pakolunk. Van ott minden! Aranyom, ha megtetszik valami, vigyed csak! (Ezt kétlem).
Huhh.. Amikor Mama azt mondta,hogy minden, én olyan szokásos "padláson tárolós" cuccokra gondoltam, de itt tényleg minden volt: székek, gramofon, földgömb, madárház (nem tudom elképzelni, hogy mama -olyan kedves öreganyó stílusban mindennap etetgeti a madárkákat.. Talán papi anno.) és ÁÁÁÁÁÁ... bilincs?!?!?! Nem akarok belegondolni,hogy esetleg miért volt erre nagyszüleimnek szüksége!! ááá.. belegondoltam..
Aztán voltak még ott ruhák (tényleg azt hitte,hogy nekem kell innen valami? Mert gondolom nem a bilincsre gondolt,hogy vigyem.. Bár kitudja -manapság ezek a nagymamák olyan felvilágosultak.) Aztán akadt ott még könyv,könyv hátán. Elkezdtem pakolgatni a lányregényeket, képeskönyveket, meg régi divatlapokat egy ládába (Tejóég! Tényleg így öltöztek??), mikor egy kb. a közepénél kihajtott könyv akadt a kezembe. Be akartam zárni,hogy minél kevesebb helyet foglaljon (Azóta is áldom gyakorlatias eszem). És ekkor megakadt a címén a szemem: "Hogyan legyünk népszerűek?" ?????????????????!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!??????????????????? HOPPÁ!!!!!! Ez egész érdekesnek tűnik...Talán mégis van mamának valamilye, ami a hasznomra válhat...